Azt hiszem minden korban és időben aktuális a mai téma. Barátaimmal gyakran szóba kerül, lévén férfiak vagyunk a másik nem. Igen-igen, azok a csodálatos NŐK! Mert előre bocsájtom, hogy imádom a nőket. Valahogy nem tudom gyűlölni, utálni, kihasználni, átverni őket. Egy dolog nem megy... Szerintem soha nem fogom(fogjuk) megérteni a gondolkodásukat, észjárásukat és talán a vágyaikat sem. Pedig próbálkozom rendesen. 36 éves vagyok és én úgy nőttem fel, hogy a szüleim imádták egymást, klasszikusnak mondható volt a családi modell. Sőt, még a nagyszüleimnél is ugyanez volt megfigyelhető. A legfontosabb dolog, amit "hoztam" magammal, az a tisztelet a lányok ill. nők iránt. Őket meg kell hódítani, őket védeni, óvni kell és nem mellesleg szeretni kell őket. Ezt láttam, ezt tanultam meg. A helyzet viszont mostanában a következő: amint ezeket a dolgokat éreztetem, arra kell rájönnöm, hogy nekik valami egészen más kell... Az, hogy pontosan mi, azt viszont sokszor ők sem tudják. Az ember ilyenkor megáll egy pillanatra és elgondolkodik. Magában is keresi a hibát, én is ezt tettem. Aztán rájön arra, hogy manapság felgyorsult minden. A kommunikáció, az idő, és maga az ÉLET. Egész egyszerűen nincs idő foglalkozni a gondokkal, egyszerűbb elrohanni, kiszállni, otthagyni egy kapcsolatot szinte egyik pillanatról a másikra. Változnak az idők, mondogatják sokan. Főleg az én korosztályom... De az az igazság, hogy egyre több olyan emberrel találkozom, akik elváltak, keresik az igazit ( akárcsak én ) vagy éppen mostanában szakítottak a partnerükkel. Az a véleményem, hogy ez egy sokkal nagyobb problémát feszeget, mint ami elsőre látszik. Ugyanis a társadalmunk ( mint ahogy a világon mindenhol ) alapja a család! Ebből az intézményből indul minden. Egy gyerkőcnek szüksége van apára és anyára. Ez a normális, ezt kell látnia, mert az lesz a mintája amit otthon lát. Így lesz megfelelő értékrendje... Amennyiben ezt végig gondolja bárki, könnyen beláthatja, hogy nem jó az irány...
